A legtöbb ember, akivel életem során eddig találkoztam negatívan beszélt saját magáról. Átlagosan az emberek az alábbi negatív mondatokat mondják önmagukról: Én nem vagyok elég jó, Nekem ez úgysem sikerülhet, Én olyan szerencsétlen vagyok – és hosszasan tudnám még ezeket az önpusztító mondatokat írni. Igen, önpusztító, mivel azzal, hogy ezeket a kíméletlen mondatokat, ítéleteket kimondjuk saját magunkról, ezzel egy időben el is hisszük magunkról mindazt, amit mondunk. Mindezzel elindulunk egy negatívspirálba, ami a boldogtalansághoz, magányhoz és a teljes kilátástalan perspektíva nélküli világba vezet. Egy olyan világba, ahonnan nagyon nehéz kitörni!

Bizonyára sokan vannak úgy, hogy amikor rosszul érzik magukat a bőrükben, lehangoltak, rosszkedvűek, akkor nem szívesen néznek tükörbe, mert nem szeretnének szembesülni azzal, amit éppenséggel akkor éreznek. Nagy ívből elkerülik a tükröt! Én is voltam így, én is kerültem a tükröt, mert nem akartam szembesülni azzal a lehangoló emberrel, aki akkor voltam. Úgy éreztem jobb is, ha nem látom magam, mert attól csak még rosszabb lenne a kedvem.

Hibázol a munkahelyeden. Szakítasz. Elveszítesz egy szeretett személyt. Vagy kemény kritika ér. Mindannyiunk életében vannak mérföldkövek, amik hozzásegítenek személyes fejlődésünkhöz és növekedésünkhöz. Bízunk benne, hogy még ha néha visszafelé teszünk is egy lépést, akkor is minden nap jobbá válunk, és ezek a szituációk csak megerősítenek minket.

Mindannyiunknak megvan a maga sorsa, mindannyian születtünk valamire. Sokan úgy hiszik, hogy sorsunk előre meg van írva, és nem lehet változtatni rajta. Mások, akik egy kicsit szabadabb szellemben gondolkodnak, inkább úgy vélik, hogy csak és kizárólag mi magunk vagyunk saját sorsunk irányítói.